Amikor tudod, hogy nincs veszítenivalód, mégis félsz megtenni.
Na, ez a rossz, és az önbizalomhiány :)
Csak egy kis bátorság kellene, de épp az hiánycikk. Feltettem a kérdést önmagamnak: Akarsz vagy nem akarsz? A válasz bármennyire is egyértelmű IGEN, néha úgy érzem, még nem nőttem fel, vagy nem tartom magam érettnek egy kapcsolatra. Pedig itt lenne az ideje, új szintre lépni az életben.
Egy igen kedves barátommal beszélgetve jöttem rá, nem biztos, hogy félnem kellene az újtól, ami ráadásul jó is lehet.
Na mindegy, erőt kell gyűjtenem, és megtennem az első lépést, aztán várni a hatását. Kifogásokkal már tényleg tele a padlás, végre a cselekvés mezejére kell lépnem.
Csak tudnám, hogyan tegyem. Ezernyi gondolat, mint egy matematikai egyenlet. Osztok, szorzok, kivonok, összeadok, és végül sok ismeretlenes egyenlet jön ki. De rájöttem, az a baj, hogy túlgondolkodom, túlgörcsölöm a dolgot. Ennyi mindössze a bibi. Ezen kellene változtatnom, és akkor biztosan megjön végre a vágyott bátorság.
Tanácsokat kapok, de döntenem nekem kell, tudom. Oly egyszerű a történet, mégis nehéz, mert nem vagyok a szavak embere, mint ahogy sokszor a tettek sem jönnek könnyen. És igen, ha egyszer végre túllépek, mert rájövök a hibára, azt bizony meg lehet és kell is javítanom. Azt hiszem közeleg végre a pillanat, amikor átbillen a mérleg nyelve, s nem kell már agyalnom, mit teszek rosszul, netán mit kellene másképp döntenem.
Furcsa dolog a szerelem. Vagy legalábbis amit annak vélek. Kell egy kezdő lökés, remélem ez a pillanat az, amikor ezen gondolataimat kiírom magamból, mert érzem, fontos, hogy teret engedjek a szavaknak, melyek mélyről, önön lelkemből jönnek, s talán formát, alakot öltenek egy olyan történésnek, amely hatására én is változok. Nem várok pillangóhatást, mégis úgy érzem valami határozott dolog körvonalazódik. Szavak nélkül mit sem ér, hiszen úgy csak plátói az érzelem.
Igencsak szeretném úgy élni életem, ahogy a mondás tartja: “Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!” Igen, vagy tedd meg, vagy ne tedd meg, de a próbálkozást hagyd másnak. Ez a nehéz az egészben. Most, mikor ezeket a sorokat írom, itt motoszkál bennem, miért ennyire bonyolult az élet? Nem azt mondom, tálcán kérem, mert tudom, meg kell vívni a harcot, s győztesen vagy vesztesen, de emelt fővel szembenézni a jövendővel. Akkor lesz igazán édes a győzelem íze, s lesz tapasztalat a “vereség”.
