Ez nem vicc meguntam állandóan váltogatni a hajam színét, két hónapig
szőkítenem kellett a hajamat, mert úgy lehet csak ki szedni belőle a
vöröst szint. Azt hittem jó lesz a szőke egy időre, de még sem tetszett,
így eldöntöttem barna leszek. Ez a haj szín ami nagyon teszik is nekem
maradni is fog nekem ez a hajszín.
A mai nap bevásároltam még
suliba vettem egy gatyát, és pár új hajas dolgokat. Amiket remélem nem
fellegesen vettem meg. Vettem egy sampont ami tojást tartalmaz, és
elsőnek eddig tényleg bevált és vettem egy hajpuhító sprét ami segít
egyben könnyebben kifésülni a hajam. Ezek azért vettem meg, mert a régik
ki fogytak és mindig jó újítani. A samponoknak mindig kell újítás 3-6
hónapontó. Ma beszéltem pár jó barátommal is ami nagyon jó volt. Főleg
amikor olyanokon nevetünk jó nagyokat kikről tudom, ők is szoktak
rajtam. De egybe biztos vagyok azt hiszik én vagyok a víz alján, pedig
ha tudnánk azt amit én már ez máshogy lenne. Én már előre tudtam, nem én
fogok nevetni a végén és ebben még mindig biztos vagy, mert tudom az a
bizonyos személynek nem lesz sokáig jó lapok a kezében.
Egyszer
fent vagyunk néha lent, de hol vagy többet te döntöd el, csak alakítsd
úgy, hogy minden jó legyen én is ezt teszem nap, mint nap. Ez azt
jelent, hogy nagyon boldog vagy.
#boldogvagyok #neménnevetekavégén
No comments:
Post a Comment