Újra iskolapadba beültem, újra folytatom a sulit, de már új helyen. Elsőnek nagyon féltem beülni, hogy fognak fogadni, milyenek lesznek a tanárok és az osztály társaim. Elmondhatom negatívan csalódtam.
Első napomon nem tudtam sokat bent lenni, az nap alig aludtam, így nem tudtam koncentrálni. De már egyre többet fogok menni s csak a sulira, fogok koncentrálni.
Elsőnek az igazgatóval találkoztam, nagyon kedves, aranyos asszony. Amikor kitöltöttük a papírokat, felvitt az osztályomba. Egyből nagyot néztem itt sokkal vegyesebben vannak az osztálytársak. Boldogan fogadtak és hàla nagyon segítőkészek, így majd tudok segítséget kérni, hogy eddig mit tanultak. Már meg van egy pár füzetem író eszközök, de még nem a teljes ami kell. Nagyon boldogan mondhatom, azt hogy tényleg jó iskolába kerültem be.
Amíg bent voltam, három különböző tantárgyból 5db házit kaptam amivel ma lettem kész.
Nagyon várom, hogy jobban megismerjem az osztályosomat s a tanárjaimat. Első nap legjobb híre az volt, hogy nincsen kémia óra és lehet informatikából is érettségizni, én meg ebből szeretnék. Ezek a dolgok miatt, mondom azt, hogy csalódtam pozitívan.

Jó hírrel is jövök hozzátok, ami nem lenne más, hogy többet fog tényleg már ki tenni, mert sokkal több szabad időm lesz. Nagyon sokszor kapom meg, hogy hazudom, mert alig van posztolok s nem is teszek ki minden nap egy-egy posztot, de bocsássatok meg nekem is van életem és mostanában nagyon sokat is dolgoztam.
Ennyi lett volna most ez az első nap a suliban, de ha látom tetszik nektek, akkor hozom még folytatást. Nem egy megkezdett posztom van már s nem csak egy amihez már tényleg egy pár mondat kell és kész is van, így most ezek hozom most el majd utána már tényleg frissebbek lesznek.
Az egyik szünetben egyik osztálytársam (fiú), kijelentette nekem, most már tudom ki az osztály stébere. Ezt nem csak hallani volt furcsa hanem leírni is. Nem vagyok stérebe, de ez nem igaz nyelvtan óra volt és én nekem az a kedvenc tantárgyam, két indokom volt tudjam a tantárgyat az első 6osztályos anyag, a második ez volt a házi. Minden órán tudtam szólni pár mondatott, de ez csak azért van, mert másodszorra járom 11. osztályt s figyelek az órákon.

Sziasztok!
No comments:
Post a Comment