Tuesday, April 25, 2017

Miért nehéz összecsiszolodni?

Nem vagyunk egyformák.
Minden ember más, nem vagyunk egyformák, sem külsőben, sem jellembeli vonásokban, a betegségekre való hajlamban sem. 
Az emberek java önmagából indul ki, akármi történik vele, vagy egy másik személlyel, mindig azt várja, hogy az illető ugyanúgy reagáljon, mint ő maga, de ez nem így működik.
Vannak olyanok, akik nehezen mutatják ki érzelmeiket, sokan megbántják, megbélyegzik őket emiatt, mintha nem tudnának szeretni. Egyszerűen ők másképpen fejezik ki, pl.: egy nagyobb tettben, vagy megoldanak egy problémát, amit senki nem akar.
Egyesek nyakba ugrósan üdvözlik a szerettüket, mások mosolyognak és csillog a szemük a szeretet érzésétől, de vannak, akik ajándékkal kedveskednek. A szeretet kimutatásának számos módja van. Ismerjük ki a társunkat és egy idő után már látni fogjuk, hogy mik az ő szeretet megnyilvánulásai.
Két ember összecsiszolódása nehéz feladat. Jönnek a veszekedések, úgy érezzük sosem fog javulni a helyzet, de nem szabad feladni, mert egyszer beérik a dolog, ha valóban összetartozik az a két lélek. Rá kell hangolódni a másik félre. Meg kell látni a kis rigolyáit, ki kell ismerni, mikor hogyan lehet megnyugtatni, adott szituációban hogyan viszonyuljunk hozzá.
Egy idő után már tudni fogjuk, minek örülne jobban, hogyan kérjünk tőle. Érezni fogjuk, hogy az ő boldogsága már fontosabb a miénknél, és akkor megtörténik végre, hogy a másik fél is közeledik, megnyílik. Érzi, hogy már nem vagyunk ellenségesek, nem a veszekedésre, hanem a harmóniára törekszünk. A pozitív változásra pozitívan fog reagálni.
Nem kell mindenben tökéletesen egyet érteni, de azt el kell döntenünk, hogy valóban szertejük-e, és őt választjuk életünk párjaként, mert ha igen, akkor ki kell várni az összecsiszolódás utáni időszakot.
Nem létezik tökéletes kapcsolat, apró nézeteltérések mindig is lesznek, de nem az a megoldás, hogy elfutunk a másik irányba, mert az a dolog megtörténhet a következőnél is. Két tökéletesen egyforma ember eleve nem jönne ki jól egymással, kell egy pici ellentét is a kapcsolatba, mert úgy egészítik ki egymást.
Mindenki más környezetből, különféle értékekkel érkezik. Az ő gyerekkora lehet, hogy nehezebb volt, mint amilyen az átlagnak, nem tudhatjuk ki milyen sérelmeket, sebeket hordoz magában.
Érdemes időt adni és kitartani, mert ha nem próbáljuk meg, nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt egy életen át bánhatjuk.
Ne szalasszuk el a szerelmet, csak mert nehéz az összecsiszolódás!

No comments:

Post a Comment