Két csónak

Két csónakba evezünk már,
mert elkapott a szörnyű magány.
Emlékünk már lassan elhomályosul,
én meg léphetek más ösvényre magányosul.

E lehet hogy már nem szeretsz,
De én még midig szeretlek tégedet.
Csak várom a napokat hogy újra lássalak,
De oly gyorsan csobog mint az előttem álló patak.

Segítség! -kiáltottam orrba szakadtából,
Barátnőm segít ki engemet a gátból.
Ő az akiben teljesen meg bízom,
S neki bátran elmondom minden titkom.
Segít így talpra tudtam állni,
S ha neki kell én is így fogok csinálni.

Én még mindig őt szeretem , még mindig ő kell nekem,
Várok rá addig míg nem lesz újra fényes az életem.

2012.08.27